Miből áll a tudatalatti?

A következő cikk afféle ráhangolódás a tudattalanra – Freuddal és Junggal kezdem az ismertetés, hiszen Európá­ban ők dolgoztak a legtöbbet a tudattalannal. Freud volt az első, aki a tudattalan felosztását bemutatta, majd ezt a tagolást Jung kibővítette a kollektív tudattal, valamint az archetípusok létével.

A XIX-XX. század fordulóján hatalmas mozgás indult el a természettudományokban, és egyre több dolog derült ki az emberről. Ezzel a témával kapcsolatban Freud neve talán a legismertebb, hiszen ő volt az első, aki a tudattalant megfogalmazta pszichológiai, pszichoterápiás oldalról.

Freud elmélete szerint az emberi tudat három szintből áll:

• tudatos
• tudatalatti
• tudattalan

A tudatos szint; csupán a jelen pillanatban meglévő tudásunkat írja le. Jelen esetben azt, ha magamra vetítem a példát, hogy én most éppen fogalmazok, gépelek, ütöm le a billentyűket és igyekszem a Freuddal kapcsolatos tudásomat lejegyezni. Minden információt, amit életünkben olvastunk, hallottunk, érzékeltünk nem tudnánk egyszerre megjeleníteni, hiszen az ember bele őrülne a hatalmas információ áradatba.

A tudatalatti ellenben már tartalmazza azokat az információkat, amiknek korábban már a birtokába kerültünk. Pl: Ha felteszem a kérdést, hogy mikor volt az első világháború? – bizonyára sokan rávágjátok, hogy 1914-be, hiszen valamikor régen tanultuk, olvastunk róla. A tudat előhívja az éppen szükséges információt. Az itt tárolt információkat, akaratlagosan vagy provokatívan elő tudjuk idézni.

A tudattalan a legmélyebb réteg, ahol azok az ismeretek, motívumok, traumák, tapasztalatok állnak, amik a viselkedésünk és a magatartásunk befolyásolásáért felelnek. Az itt elraktározott ismereteink kb. 90%-ban határozzák meg a döntéseinket. Freud ezt a réteget két szintre bontotta: a „tudatos elfojtott” érzelmekre, hatásokra és a „sohasem volt tudatos” érzékelésre. A tudatos hatásokat szándékosan pakoljuk le a mélyre, hiszen valamilyen zavart okoznak nekünk az életben, nem akarunk tudomást venni róluk, fájdalmat, nehézséget okoznak, míg a „soha sem volt tudatos” információk, azok az emlékek, melyeket régen kiskorunkban szereztünk. Ha a kisgyermekkori (3 év alatti) időszakra gondolunk, nem tudunk felidézni emlékeket, hiszen ekkor agyunk, sok mindent a tudattalanba raktározott el. Ezért is kellene több figyelmet fordítanunk erre az időszakra, akár szülőként, családtagként vagy pusztán társadalmi szinten, hiszen egy ember életét és mentális állapotát is, ebben a korban kapott tapasztalatok, ismeretek, a szülővel való kapcsolat, a kötődés mibenléte, hogy biztonságosnak látjuk-e a világot, az itt megélt események határozzák meg a világról alkotott elképzelésünket, melyek végig kísérnek az egész életünkön át.

A tudattalanban tárolt információk nem hívhatóak elő akaratlagosan. Hiszen az előbb említett nem tudatos események, mint például a születésünk pillanata, melyre nem tudunk visszaemlékezni, zárva maradnak előttünk. Viszont, elraktározódnak a tudattalanban és folyamatos hatást gyakorolva ránk, formálják, alakítják mindennapjainkat. Szerencsére ma már számos ismert módja van a tudattalan előhívásának, mint a pszichoterápiás módszerek, hipnózis, NLP, szuggesztiók, szimbólumok használata stb…

Jung az előbb leírt tagolást kibővítette és átalakította, hiszen vallásos szellemben nevelkedett, tehát a transzcendencia meglehetősen közel állt hozzá. Gyermekkori neurózisban szenvedett, ami egyébként nem ritka a nagy embereknél. Tizenkét éves korában egy fejtraumát követően többször elájult, és amikor meghallotta, hogy az orvosok lemondtak róla, néhány óra alatt ki­gyógyította magát a neurózisból. Majdnem tíz éven keresztül szoros barátságot ápolt Freuddal, azután ellentétbe kerültek, és Jung túllépett a freudi dinamikus vagy pszichoanalitikus gondolkozáson. Természeti népek kultú­rá­ját tanulmányozta, és kidolgozta a kollektív tudattalan és az archetípus fogalmát. Egyébként az ő nevéhez fűződik a komplexus fogalma is, amely egy megoldhatatlan konfliktus eredményeként létrejövő, érzelmileg telített, hangsúlyos, nagy energiatartalommal bíró képzetcsoport a tudat­talan­ban. Ezt a jelenséget a freudi megközelítésben is elfojtásnak és komplexusnak nevezik: a kép­ze­tek, emlékek lefojtódnak a tudattalanba, és az embertől meglehetősen sok energiát követel, hogy ott is maradjanak. Ha fölszaporodnak a komplexusok, akkor különböző tünetek – például étvágy­talan­ság, álmatlanság, depresszió – jelennek meg. A komplexushoz az Énnek, az egónak lehet olyan viszonya, hogy az tudattalan marad, ilyenkor rendszerint betegség vagy tünetek formájában ad magáról hírt. A komplexussal részben azonosulhatunk. Ilyen részleges identifikáció az, amikor például nem szeretnénk olyanok lenni, mint a szüleink, mégis azt vesszük észre, hogy pontosan úgy viselkedünk, ahogyan az apánk vagy az anyánk. Projekciónak nevezzük azt, ha a komplexusunkat kivetítjük a külvilágra, és ott éljük meg. Ennek hátránya, hogy amit kivetítünk, azt elveszítjük. Persze, az is elképzelhető, hogy a projekciót felismerjük és visszavonjuk – ez egy önismereti fejlődés, a pszichoterápiának az egyik alapja. És lehet egy negyedik verzió is: a konfrontáció – ami­kor egy komplexust tudatosítunk, átdolgozunk, meghaladunk. Erre tipikus példa a szülő­kapcso­lat, amelyet a dinamikus megközelítésben tárgykapcsolatnak hívunk. A konfrontáció után a szeretett személyeket, elsősorban a szülőket magunkban elfogadjuk olyanoknak, amilyenek a valóságban, és meghaladjuk a személyiségünkben róluk alkotott képet. Ilyenkor nem kell senkire kivetíteni a szüleinkről kialakított belső képet, nem kell megélni a környezetünkben újra meg újra másokra kivetítve, hanem egyszerűen tudomásul vesszük és meghaladjuk azt, így egy rendezett kapcsolatunk alakul ki a szüleinkkel, akár élnek még, akár elhunytak. Bár ilyen rendezett, meghaladott kapcsolattal azért elég kevés ember rendelkezik.

Jung a tudat, a tudatalatti és a tudattalant az egyéni szintnek hívta, míg alatta megnevezett egy még mélyebb réteget, a kollektív tudatot, mely az emberiség közös szintjének számít.

A kollektív tudatban generációkon átívelő ősképeket tárolunk, melyeket archetípusoknak nevezünk.

pl: anya archetípus az, ahogy egy anya gondoskodik gyermekéről, táplája, az otthon melegét nyújtja a család számára. Csakhogy hozzak egy negatív példát is, a hős archetípust remekül szemlélteti Hitler viselkedése, magatartása. Hiszen beszéde alatt eksztázis alakult ki, az őt követő német hadsereg tagjaiban, sikerült elérnie, hogy rengeteg ember, higgyen az ő ideájában és aszerint cselekedjen és olyan borzalmakat tegyenek meg, amiket a múltban elkövetek.

A kollektív tudat tartalmazza az egyéni tudatokban meglévő azonos elemeket, melyek a társadalom minden átlagos tagjában megtalálhatók. Ezek az azonos elemek nemcsak ismeretekből állnak, hanem főként gondolkodásmódból, szokásokból, magatartásformákból, érzelmekből, érzelmi reakciókból és elsősorban hitekből, hiedelmekből, vallási, erkölcsi és egyéb eszmékből. Így minden egyes egyéni tudat tartalmazza a kollektív tudatot is, ami ezáltal belső és jól ismert, a személyes tudatnál kisebb, mivel annak egy része.

„Két tudat lakik bennünk: az egyiknek az állapotai mindegyikünkben egyéniek és csak ránk jellemzők, még a másik állapotai az egész társadalomra nézve közösek.” (Durkheim, 1893. 117. o. idézi: Némedi D. 1996.)

A kollektív érzelmek azok, melyek biztosítják a kollektív tudat számára a motivációs bázist, a működéséhez szükséges erőt, energiát. Úgy keletkeznek, hogy az egyéni tudatban jelentkező kollektív érzelmek visszatükrőződnek a többi egyéni tudatba, miközben felerősítik egymást és elterjednek. Ezért nagy tömegben könnyen válhatnak túl hevessé, kontrollálhatatlanná az indulatok. A nagy létszámú és tartósan létező csoportokban, társadalmakban a közös élmények, emlékek, tapasztalatok intenzív és maradandó közös érzelmeket hoznak létre, melyekből szilárd tradíciók is kialakulhatnak. Ezek szükségesek az erős társadalom kifejlődéséhez.

„Mert az egyes ember pszichológiája azonos a népek lélektanával. Amit a nemzetek tesznek, ezt teszi az egyes ember is, s amíg az egyes ember megteszi, meg fogja tenni az egész nemzet is. Csak az egyes emberek beállítottság változása lehet a kezdete a népek lelki átalakulásának.” (Jung, 2000.)

Végezetül a fenti idézettel Jung arra utal, hogy az egyének új érzései, új gondolatai, tehát az egyénben végbemenő változás, hatást gyakorol a társadalom változására. Így ha változást szeretnénk előidézni, egyéni szinten kell megtennünk az első lépéseket.

A szükséges első lépésekhez, a következő cikkünkben fogunk hozni néhány gyakorlati megközelítést, a tudattalan megismerésére, előhívására, átformálására keressük a meglévő módszereket, praktikákat, kezeléseket.